Orvos Archive

Latest Posts

Magyar orvosok kampányolnak a kötelező Covid-oltásért

Orvosok egy csoportja elkezdett a kötelező koronavírus elleni vakcina mellett kampányolni – írta meg az Mfor.hu. Dr. Apostol János, orvos és kollégái úgy vélik, ha kötelezővé tennék Magyarországon a koronavírus elleni védőoltást és július végére beoltanának minden felnőttet, akkor augusztus végére

Covidban halt meg a kenyai oltásellenes orvos

Hetekkel azután, hogy kijelentette, a koronavírus elleni oltás teljesen szükségtelen, Covid-19 megbetegedésben elhunyt Dr. Stephen Karanja. A Kenyai Katolikus Orvosok Egyesületének elnöke a gőzöléses inhaláció és a hidroxiklorokin tablettát tartotta elfogadható kezelésnek. Az egészségügyi hatóságok és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elutasították

Már több mint 60 egészségügyi dolgozó életét követelte a koronavírus

Már hatvanhárom egészségügyi dolgozó életét követelte a koronavírus-fertőzés Magyarországon a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapján szereplő adatok szerint. Az elhunytak között vannak ápolók, háziorvosok, nőgyógyászok, főorvosok, egy kutatóorvos és mentősök is. A halálhírekről a sajtóból vagy saját forrásaikból értesültek. “…mély megrendüléssel

Támogatást ad Mezőkövesd a város háziorvosainak

Vissza nem térítendő támogatással segíti a mezőkövesdi önkormányzat a városban dolgozó felnőttháziorvosokat. Fekete Zoltán polgármester saját hatáskörben meghozott döntéséről kedden tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. Mint írták, a pandémiával terhelt nehéz időszakban egyszeri 200 ezer forintos támogatással járulnak hozzá a területi

Mégis oltani fog az erdőkertesi háziorvos – Videó

Mégis oltani fog az az erdőkertesi háziorvos, aki múlt héten még megtagadta, hogy a rendelőjében adja be a vakcinát pácienseinek. Az orvost ezért egymillió forintra bírságolta az illetékes kormányhivatal, ezt azonban nem hajlandó elfogadni, és bírósághoz fordul. Erdőkertes polgármestere az RTL

Elkészült az orvosi szakvélemény, ez okozta Rubint Réka édesanyjának halált

Borzalmasas időszakon megy át Rubint Réka és családja, miután egy közös családi hétvégén édesanyja összeesett, és a gyors közbeavatkozás ellenére sem tudták megmenteni az életét. Réka és a gyerekek valósággal összetörtek, különösen azután, hogy a 71 éves Zsuzsa tavaly átesett a

Erdőkertesi háziorvos: most olyan világot élünk, hogy ha nem egyezik a véleményed, lenyomnak

A 444.hu-nak adott interjút az az erdőkertesi háziorvos, aki korábban megtagadta a páciensei beoltását. Az orvos a többi között azt mondta, hogy szerinte az nem járványügyi védekezés, ha embereket bezsúfolnak a járvány alatt egy orvosi rendelőbe. Mint mondta, a háziorvosok a

Megszólalt az egymillióra büntetett erdőkertesi orvos: jogászi segítséggel meg fogja támadni a bírságot

A Pest Megyei Kormányhivatal a büntetést azzal indokolta, hogy az orvos oltásmegtagadása ellentmond az orvosszakmai, etikai és a jogi előírásoknak. A háziorvos korábban azt mondta: azért tagadta meg a vakcinák beadását, mert káosz uralkodik az oltások elrendelésében, és kifogásolja azt is,

„Gyógyszerkísérletben nem veszek részt” – mondta a háziorvos, aki nem hajlandó olyan vakcinával oltani, amit az EU nem engedélyezett

Erdőkertes egyik háziorvosa, Kiss Csaba megtagadta, hogy pácienseit beoltsa a koronavírus elleni vakcinával. Az még nem világos, hogy ki fogja beoltani a hozzá tartozó betegeket. Kiss Csaba egyébként már korábban az Átlátszónak nyilatkozott arról, hogy az orosz és kínai vakcinákkal nem

Zacher: Mellnagyobbítás helyett inkább mentsenek életet a Covid-osztályokon magánorvosok

Telített Covid intenzív osztályokról, fiatal elhunytakról, emberi felelőtlenségről, és a végletekig kimerült kórházi dolgozókról beszélt Zacher Gábor toxikológus a szlovákiai Pátria Rádiónak. Zacher az interjúban többek között elmondta, hogy a hatvani kórház, ahol sürgősségi szakorvosként dolgozik, a kapacitása határán van, a