Pénz Archive

Latest Posts

Nyugdíjasok figyelem! Idén összesen négyszer juthattok extra állami támogatáshoz

Összesen négy alkalommal juthatnak idén extra állami juttatáshoz a nyugdíjasok: két kifizetést már kézhez is kaptak, a másik kettő novemberben fut be a több mint két és fél millió címzetthez – mondta el Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar

Filmbe illő rablás történ kedden este Pozsonyban. Videó is készült róla

Filmbe illő rablás történ kedden este Pozsonyban. A Paraméter beszámolója szerint kirabolták a Hviezdoslav téren található Radisson Blu Hotel órakereskedését. A tettesek robogóval érkeztek a hotelhez tartozó mélygarázsba, majd onnan közelítették meg a Hublot márkakereskedést. A felvételen jól látható, hogy az egyik

Kiderült, mennyi pénzt kapnak a magyar érmesek

A tokiói olimpiára a korábbihoz képest jelentősen nőtt a magyar sportolók állami jutalmának összege, amely az aranyérmesek esetében 50 millió forint. A magyar kormány 2020. december 8-án határozott a díjazás emeléséről, e szerint az olimpiai bajnokok a riói 35 milliós jutalomnál

Szikora Robi tényleg nem kisnyugdíjas, kitálalt és őszintén beszélt arról, milyen színvonalon él! Döbbenetes, amit a pénzéről mondott. Sok pályatársa ellenére Ő nem panaszkodik!

Szikora Robi 50 évvel ezelőtt állt először színpadra, illetve 35 évvel ezelőtt született meg az R-GO és vele együtt a csikidam stílus, életérzés. Az énekes hatalmas bulival ünnepli a jubileumát. Az énekes már nyugdíjas, 65 éves lesz a koncert előtt két

Közölte vőlegényével, hogy szakít vele, ha a Valentin-napon nem költ rá egymillió forintot

Nem egyszerű feladat az angliai Blackpoolban élő 22 éves Chantal Blakey szerelmének lenni, amikor eljön a Valentin-nap. A szerelmesek napját gyerekkora óta varázslatosnak tartó nő ugyanis onnan indít, hogy elvárja, hogy legalább 2500 fontot, azaz egymillió forintot költsön rá szerelme, különben

736 ezer forint a magyar fiatalok átlagos megtakarítása

Idén, a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg – közölte a K&H-csoport felmérése alapján, hozzátéve, hogy az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték, számolt be az

Bitcoint kínáltak, milliókat raboltak

Jelentős értékre, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás miatt ítélte el a Fővárosi Törvényszék első fokon azokat a férfiakat, akik kriptovaluta-adásvétel ürügyén kirabolták áldozatukat – tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t. A sértett 2017 decemberében abban egyezett meg az elsőrendű vádlottal, hogy

Milliárdos költségvetési csalás miatt emeltek vádat hét ember ellen

Bűnszervezetben elkövetett, milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a Fővárosi Törvényszéken. Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egy 47 és egy 68 éves férfi a 2010-es években takarmány előállításához szükséges

Alumíniummal kereskedtek, hatmilliárd forintnyi adót csaltak el

Hatmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait nemrég fogták el a NAV nyomozói. A nyomozók hazai és külföldi bankszámlákról 63 millió forintot, több mint 100 millió forint készpénzt, 117 millió forint összegben autókat és egyéb vagyontárgyakat

Újabb milliárdos született

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 9 (kilenc) 32 (harminckettő) 47 (negyvenhét) 72 (hetvenkettő) 81 (nyolcvanegy) Nyeremények: 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1.408.698.525 forint; 4 találatos