Rendszám Archive

Latest Posts

Szerdától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint

Jövő nyáron jönnek az új magyar rendszámtáblák, ilyenek lesznek

A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette,

Lecserélik az eddigi rendszámokat Magyarországon, ilyenek lesznek az újak

Belügyminisztérium 2019-ben még arról nyilatkozott, hogy a három betű és három számból álló kombináció 2026 környékén fog kifutni. Most úgy látszik ez sokkal hamarabb bekövetkezik. Az Autóséletben nemrég megjelent, hogy milyen lehet az új formátum. A hivatalosan egyelőre meg nem erősített

Lassan elfogynak a rendszámok, jöhet az új formátum és a teljes csere

Néhány évig még kitartanak ugyan, de hamarosan elfogynak a három betűből és három számból álló hazai rendszámok. De sokkal hamarabb elfogynak azonban a veterán járművek OT rendszámai, amelyek formátuma OT 12-34. A legmagasabb sorszámú rendszámok már 97-tel kezdődnek, az Origo ezért