Rongálás Archive

Latest Posts

Videón az állatkerti elefántszobrot festékkel lefújó férfi

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága 01140/1113/2021. bűnügyi számon rongálás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. május 29-én 4 óra 30 perc körül a Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratánál található bal

Videón, ahogy egy nő megrongálja a katonai sátrat a harkányi kórház előtt

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a 60 éves helyi nőt, aki a gyanú szerint 2021. április 23-án 18 óra körül vélhetően egy papírvágó késsel több helyen felhasította az egyik harkányi egészségügyi intézmény előtt álló, használton kívüli katonai sátrat. A rendőrök

Elfogták a Ferenc téren felállított szobrot megrongáló férfit

Garázdaság megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak egy 32 éves férfi ellen, aki a budapesti, IX. kerületi Ferenc téren felállított szobrot megrongálta – közölte a rendőrség a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai csütörtök reggel fél nyolc körül észrevették, hogy egy férfi kétszer

Akár három évet is kaphatnak a fiatalok a letört kőkereszt miatt

Egy fiatal pár még november 10-én este 8 óra körül letörte a Margit hídon a Szent Korona műemlék kőkeresztjét. A rendőrség azóta is keresi őket. A hirado.hu utánajárt, mi várhat rájuk, ha előkerülnek. “A rongálás két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett vétség

Gazdi megmutatja a kutyának a szétharapdált távirányítót- Nézd milyen cukin reagál rá

Néha megtörténik, hogy meglepetésben részesülünk amikor a háziállataink felügyelet nélkül maradnak. Ez az aranyos kis kutya is egyedül unalmában szétharapdálta a távirányítót. De amikor félélőségre vonják úgy tesz mintha semmit se tudna az egészről és teljesen ártatlan lenne. Hiába kérdezi a

Gazdi felsorakoztatja 3 kutyáját, hogy felelősségre vonja őket. A reakciójukkal sok embert megnevettettek

Amikor úgy döntünk, hogy befogadunk egy kutyát, tisztában kell legyünk vele, hogy alkalmanként kisebb csínytevéseket is csinálhat. A cipők rágása vagy a bútorok rongálása talán a leggyakoribb szokásuk a kis kedvenceinknek. Végigkövetve az alábbi videót, láthatjuk, hogy a tisztaság és a

Csintalan kutyák válogatása, akik tönkretettek valamit a lakásban – A reakciókon nagyon jót fogsz nevetni! :D

A négylábúak, akik körülöttünk vannak mint háziállat, gyakran furcsa reakciójukkal meglepnek minket amikor valami rosszat tettek. Nagyon cukik amikor megpróbálják leplezni vétküket és így mosolyt csalva az arcunkra. Gyakori amikor a kutyust rajta kapja a gazdi, hogy valamit tönkretett, szétrágott a

Minden este ugyanott rongálták meg a parkot, míg nem kamerát szereltek fel!- Amit a felvételen láttak arra senki nem számított!

A természet tele van meglepetésekkel, bármennyire is tapasztaltnak gondoljuk magunkat, valami a természet dolgaiban az rögtön bebizonyítja, mekkorát tévedünk. Így jártak az egyik orosz természetvédelmi park dolgozói is. Az egyik pihenő padot napi rendszerességgel kellett újra csinálni. A dolgozóknak elképzelésük sem