Szlovénia Archive

Latest Posts

Szlovéniában már megjelent a vírus delta plusz variánsa

Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1), amely további változást mutat a delta variánshoz képest – közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH). Szlovéniában az elmúlt három hétben 134 esetben igazolták

Szijjártó: Szlovéniába és Bahreinbe is lehet utazni bármilyen oltással

Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon. Szijjártó Péter kifejtette, a Szlovéniával kötött

Szlovénia megbünteti azon állampolgárait, akik vörös besorolású országba utaznak

Szlovénia megbünteti azokat az állampolgárait, akik a koronavírus-járvány megfékezésre hozott korlátozások ellenére vörös besorolású országba utaznak – mondta Ales Hojs belügyminiszter a szlovén közszolgálati televíziónak (RTV) adott interjújában kedden. A fertőző betegségekről szóló törvény kétségtelenül engedélyezi a mozgás korlátozását és az

Szlovéniában kifejlesztették a világ első összecsukható sílécét – Videó

A szlovén ELAN sportszergyártó bemutatta a világ első sokoldalú, nagyteljesítményű, összecsukható carving sílécét, amellyel szerintük nemcsak a sípályákat lehet majd könnyebben megközelíteni, hanem megváltoztatja a síelés jövőjét is – számolt be róla a helyi sajtó kedden. Leon Korosec, a vállalat téli

Gyönyörű, fagyott szépség mintha egy másik világban járt volna a fényképész aki megörökítette ezeket a lélegzetelállító képeket!

Első pillantásra nem mondanád meg, hogy ezek a képek igaziak. Még ha úgy tűnik is, hogy egy sci-fiből származó képek, amik egy teljesen más világot mutatnak be, a képek a mi Földünkön készültek, és teljesen valósak. Valójában… Szlovéniában a Javornik hegység