Tehetség Archive

Latest Posts

Gyerek sztepptáncos elfoglalja a színpadot és megmutatja a nagyoknak, hogy mit tud.

Minden kisgyerekben ott van a mozgás és a zene szeretete, de ezek többnyire inkább mókás családi videókhoz vezetnek, semmint komoly produkciókhoz. Nem ebben az esetben azonban, ez a kisfiú ugyanis az egész közönségét ámulatba ejti, ahogy kilép a színpadra és mondhatni

Ez az 5 éves kislány olyan parádésan játszik a dobon, hogy még a Rolling Stones is megirigyelné!

Keith Moon, Ringo Starr, Mike Portnoy. Csak néhányat említsünk a legjobbak közül. Azt hiszem, most az 5 éves Eduárdát is felírhatjuk a listára. Ez a kislány ugyanis olyan ügyesen és pontosan szólaltatja meg a hangszert, hogy első látásra nem is hiszi

Kezébe vette a mikrofont, énekelni kezdett… néhány perc múlva mindenki állva tapsolt!

Melanie Amaro 18 évesen, édesanyja biztatására jelentkezett a 2011-es “X FAKTOR USA” tehetségkutató versenyre. A család és a barátok kísérték el a meghallgatásra. Mielőtt színpadra lépett édesanyja szeretettel átölelte, kedvesen biztatta. Melanie nagyon izgult, vele együtt a kísérői is. Beyoncé dalával

Még csak 12 éves, de tátva maradt a zsűri szája amikor megmutatta mit tud. :)

Még csak 12 éves, de tátva maradt a zsűri szája amikor megmutatta mit tud. 🙂

A versenyző előadása után, a zsűritag Simon Cowell reagálása meglepett mindenkit.

A 26 éves félénk fiatalember Calum Skott, az angol “Got Talent” színpadára lépett. Előadásával lenyűgözte a zsűrit és a közönséget is. Állva tapsoltak valamennyien. Simon Cowell zsűritag ekkor megnyomta az aranygombot, ezzel egyenesen az elődöntőbe juttatta a fiatalembert. Calum sírva ölelte

Egy kínai hölgy akrobatikus mutatványa elkápráztatta a zsűrit és a közönséget.

Mindannyian tehetségesek vagyunk valamiben. Feladatunk, hogy ezt felfedezzük, gyakoroljuk és megosszuk másokkal, a világgal. Ez motiválta a 43 éves kínai Rong Niut is, amikor benevezett az “Amerika’s Got Talent” tehetségkutatóra. Tányérokkal való zsonglőrködése, egy egykerekű biciklin egyensúlyozva, látványos , lélegzetelállító mutatvány

Egy átlagosnak látszó balerina ámulatba ejti közönségét.

Elena Gibzon 39 éves. 9 éves kora óta balerinának készült. Egy súlyos baleset következtében pályája megtörik, de ő nem adja fel. Hosszú rehabilitáció után, rendkívüli elszántsággal, sok nehézséget leküzdve visszatér gyermekkori szenvedélyéhez. Csodálatra méltó az akaratereje, amellyel legyőzött minden akadályt azért,

Kislány olyan szuper rúdtáncot mutat be, hogy hajlékonyságától a zsűrinek és a közönségnek is tátva marad a szája! Ezt ne hagyd ki!

A Next Star című román tehetségkutató 2015-ös szezonjában egy óriási nagy tehetség mutatkozott be. Emily Moskalenko kiskora óta tornázik és aerobicozik, és ez a kislány egy jelenség! Nem csupán ügyes, tehetséges és vagány, de kora ellenére éretten is viselkedik. Emily csupán

Király Viktor szuperprodukciója elámította az amerikai tehetségkutató zsűrijét és közönségét! Most Téged is el fog!

Király Viktor úgy döntött, neki nem elég a csodálatos itthoni közönség, neki valami több kell. Az általunk is jól ismert „The Voice” című műsorra esett választása, annyi különbséggel, hogy nem itthon, hanem az Egyesült Államokban! A jó dalválasztás mellett a hangja

A keze körül forgat egy átlátszó gömböt… Leesik az állad a látványtól!

Most egy olyan lehengerlően szemfényvesztő produkciót mutatunk Nektek, hogy biztosan tátva marad a szátok! A videón látható tinédzser egy, már több száz éve fennálló zsonglőr trükkel kápráztatja el szerény kis közönségét. Kézmozdulatai olyan precízek és annyira össze vannak hangolva az általa