Tragédia Archive
Latest Posts
Szabadbattyáni busztragédia: meghalt az egyik súlyos sérült
on:
Meghalt a szabadbattyáni buszbaleset egyik súlyos sérültje – közölte Székesfehérvár polgármestere közösségi oldalán hétfőn. Cser-Palkovics András együttérzését kifejezve azt írta: Székesfehérvár polgára, az egyik önkormányzati vállalat munkatársa, aki súlyosan megsérült a szabadbattyáni buszbalesetben, vasárnap este egyhetes küzdelem után meghalt. Hozzátette: az
Megszólalt a buszsofőr fia: Nem igaz, hogy apám elaludt a volánnál!
on:
János az édesanyját vitte a tengerhez, László gyerekeihez sietett volna haza a kirándulás után, utóbbi azonban sajnos már soha nem térhet haza. A vasárnap hajnali tragikus buszbaleset mindkét sofőr családját megviselte. László volt éppen a szolgálatban lévő sofőr, előtte nemsokkal váltotta
Egyre nagyobb a baj: Lezuhant egy tűzoltó repülőgép Törökországban
on:
Lezuhant a török légierő egyik, az erdőtüzek oltására kivezényelt repülőgépe szombaton Törökországban. Hivatalos adatok szerint a fedélzeten tartózkodó nyolc személy életét vesztette. Orosz forrásból is megerősítették, hogy öten közülük orosz állampolgárok voltak, míg hárman törökök. A katasztrófa körülményeivel kapcsolatban részletek egyelőre
Karcagi tragédia: Ott szeretne lenni a kisfiú temetésén a börtönben ülő édesapja
on:
Hétéves kisfiú fulladt szombat délután a karcagi strand gyógymedencéjébe. A rendőrség jelenleg még vizsgálja az ügy körülményeit. Az első hírek arról szóltak, hogy a kis Kálmánkát az édesanyja és az új párja néhány percre felügyelet nélkül hagyta, amíg elmentek a büfébe.
Szörnyű tragédia Karcagon: csak egy pillanatra hagyták magára, belefulladt a gyógymedencébe egy 7 éves kisfiú
on:
Belefulladt a gyógymedencébe egy 7 éves gyerek az egyik karcagi strandon szombaton, számolt be róla a TV2 Tények. A riport szerint a gyermeket a szülei egyedül hagyták a gyerekmedencében, amíg elmentek a büfébe, de a kisfiú egy idő után átment a
Tragédia: edzés közben összeesett a pályán és meghalt egy 18 éves magyar focista
on:
Edzés közben rosszul lett és meghalt Hegedüs Viktor Marcell, a zalaegerszegi Andráshida SC labdarúgója – számolt be a Zaol.hu. A lap szerint a 18 éves focistát először a társai próbálták újraéleszteni, majd a helyszínre érkezett mentők küzdöttek az életéért, de már
Belgiumban ráomlott egy épület a munkásokra, román áldozatok is vannak
on:
Szörnyű tragédia történt a belgiumi Antwerpenben, ahol egy felújítás alatt álló iskolaépület egy része ráomlott a munkásokra. Hárman meghaltak, tizenketten megsérültek, ketten pedig beszorulhattak a romok alá, továbbra sem lehet tudni semmit az állapotukról. Sajtóértesülések szerint a halálos áldozatok között található
Sokkoló felvételeken az olaszországi felvonó tragédiája
on:
Sokkoló videók kerültek nyilvánosságra a május végi olaszországi felvonó tragédiáról, amelyben 14-en haltak meg. A biztonsági kamerák felvételein látszik, hogy az utasok már majdnem célba értek, amikor elszakadt a vonókábel, és a kabin szédületes sebességgel elindult visszafelé, majd a földbe csapódott.
TRAGÉDIA! Lezuhant a gépe és szörnyethalt a Tarzan sztárja!
on:
Repülőgép-balesetben meghalt Joe Lara, az 1996-os Tarzan: The Epic Adventures sztárja. Az 58 éves színész floridai Palm Beach felé tartó kisgépe a Tennessee állambeli Percy Priest-tóba csapódott nem sokkal a felszállás után a helyi hatóságok szerint – írja az Origo.hu. Sajtóhírek
Dráma: a Gyöngyösi utcánál a metró levágta egy férfi lábát
on:
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője még aznap délután elmondta: a 30 év körüli férfi életveszélyes koponya-, mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett. A helyszínen stabilizálták az állapotát, de eszméletlen állapotban, lélegeztetve szállították kórházba. A TV2 Tények arról tájékoztatott, hogy levágta a lábát
- 1
- 2