Ütős Archive

Latest Posts

A tetőt áttörve a konyhába landolt egy katona, miután csak félig nyílt ki az ejtőernyője

Nem nyílt ki teljesen az ernyője, 4,5 kilométert zuhant, és egy családi ház konyhájában landolt egy brit ejtőernyős katona, aki egy közeli támaszponton tartott hadgyakorlaton vett részt – írja az Independent. Az esetről a kaliforniai kisváros rendőrsége azt írta, hogy többen

Hatalmas zuhé volt Pesterzsébeten – Videó, képek

Az I 💚 Pesterzsébet! nyilvános Facebook-csoportba került fel az alábbi videó, amely jól mutatja, milyen mértékű eső érte a térséget. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán pénteken kora este azt írta: az esőzés miatt a II., a III., a XI.,

Felrobbant egy hatalmas teherszállító hajó Dubaj partjainál – Videó

Nagy erejű robbanás történt, és tűz ütött ki egy horgonyzó konténerhajón Dubaj kikötőjében szerda este, a helyi média híradásai szerint a detonáció olyan erős volt, hogy a két és fél milliós nagyváros több pontján megremegtek az épületek, de tőle 25 kilométerre

A Romániában történt szörnyű baleset pillanata. A sofőr, aki meghalt, egy szeretett pap volt – Videó

A halálos áldozatot követelő baleset tegnap történt a Kolozs megyei Mihăiești városában, Romániában. Az egész balesetet egy fedélzeti kamera rögzítette, ami a piros Dacia – ami a baleset elszenvedte – mögött haladt. A felvételen látszik, hogy valami okból a Dacia letér

Videón, ahogy megkéselnek egy férfit a Határ úti aluljáróban

A vád szerint a vádlott egy budapesti aluljáróban támadt a sértettre a vita hevében és megvágta a hátát, valamint a fejét. A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen vádat emelt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Karamboloztak, majd lazán csókolóztak és dohányoztak az M1-es belső sávján – Videó

Múlt szombat este az M1-es autópálya komáromi szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon egy román rendszámú személyautó ráfutott egy kisteherautóra. A koccanás után utóbbi teljesen szabályosan lehúzódott a leállósávra. Viszont a személyautó ott maradt a belső sávban, annak ellenére, hogy teljesen

Durva: Szexet kért a 13 éves lánytól a lakáshasználatért – vádat emeltek ellene

Tizenkét év börtönbüntetést indítványozott az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vádhatóság szerint szexuális kapcsolatért cserébe engedett lakáshasználatot egy 13 éves lánynak – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. Azt írták: az 52 éves férfi 2020 nyarán több

Lángolt az óceán a Mexikói-öbölben – Videó

Gázszivárgás történt az egyik vízalatti csőnél, a gáz lángra kapott, és hatalmas körben égett a tűz az óceánon, amit hajókkal próbáltak eloltani a portál cikke szerint. A lángoldó tüzet öt órával a gázszivárgás után sikerült eloltani, sem személyi sérülés, sem olajszennyezés

Durva felvétel: kiugrott a tengerből egy cápa és beleharapott a siklóernyős lábába

Brutális cápatámadás történt a jordániai Akabánál. Két turista befizetett egy motorcsónakos siklóernyőzésre, majd amikor emelkedni kezdtek, a tengerből kiugrott egy cápa és beleharapott az egyikük lábába. A 37 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett: a vadállat kiharapott egy darabot a lábfejéből, elszakadtak

Vulkánkitörés a Fülöp-szigeteken: ezreknek kellett menekülniük – Videó

Több mint kétezer-hétszázan hagyták el a Fülöp-szigeteki főváros, Manila közelében található Taal vulkán térségét, miután a héten kitört az ország második legaktívabb vulkánjának számító tűzhányó, szakértők pedig pénteken újabb kitörésekre figyelmeztettek. A Batangas tartományban, Manilától mintegy 66 kilométerre délre található vulkán