Világítás Archive

Latest Posts

Idén március 27-én lesz a Föld órája

Március 27-én este rendezik meg a Föld óráját – közölte a WWF Magyarország az MTI-vel szerdán. A WWF Magyarország arra kéri a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy március 27-én, 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést, és oltsák

Igen magas villanyszámlája lesz idén Jamie Foxx-nak

Nem aprózta el a karácsonyi díszkivilágítást. A színész ünnepi díszbe öltöztette 40 hektáros birtokát. Foxx 2007-ben vásárolta meg 10,5 millió dollárért álmai otthonát, ahol idén olyan karácsonyi pompát varázsolt, hogy talán még az űrből is látni – írja a Daily Mail.

Az év legfontosabb videóját készítette el a magyar rendőrség

A KRESZ előírásai szerint a forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A nappali menetfény nappal, jó látási viszonyok között bárhol használható, automatikusan kapcsolódik be gyújtáskor, és a helyzetjelző vagy tompított fényszóró felkapcsolásakor elalszik. A

Befejezte a karácsonyi világítást a zongorán, de amikor elkezdett rajta játszani, szóhoz sem fogsz jutni

Az amerikai zongoraművész és zeneszerző Jon Schmidt azon emberek közé tartozik, akik mindig egy igazi show-t mutatnak be, amikor leülnek a zongora elé. Jon Schmidt tagja a “The Piano Guys” csapatának, akik YouTube-on feltöltött előadásaik által váltak népszerűvé. A legutolsó videó

Ezt figyeld! Ez a fickó Star Wars témájú fényekbe öltöztette házát.

Ezt imádni fogod, ha Star Wars rajongó vagy. Nem tudni, mennyi időt töltött a ház tulajdonosa a programozással, és a táncoló figurák összehangolásával, a fények kiválasztásával, és nem utolsó sorban a zene számok összevágásával, de tény, hogy a végeredmény nagyon látványos

Ennek a nem mindennapi látványosságnak az egész utca a csodájára járt. Elképesztő!

Az ünnepek közeledtével az emberek szokás szerint díszekbe és fényárba burkolják házaikat. Ez az apuka mindezt ezidáig páratlan módon tetézte, mikor házát és annak kertjét fényekkel borította be, melyek a zene ütemeire villannak fel és változtatják színeiket. Az eredmény eszméletlen lett!

Egy szokványos parknak tűnik, de figyeld csak mi történik amikor a nő felkapcsolja a kapcsolót

Egy kis new yorki csapat csapat úgy döntött, hogy megtréfálja a járókelőket, ezért elhelyeztek egy 3 méter magas, piros a villanykapcsolót a tér közepén. Várható volt, hogy sok arra sétálót furdalni fog a kíváncsiság és felkapcsolják a kapcsolót, de ami ez

Karácsonyfán a fények zenék ütemére villognak- Nagyon szép, ezt ne hagyd ki!

Imádjuk a karácsonyi, ünnepi időszakot. Nem véletlenül, hiszen ki ne szeretne fát díszíteni, ajándékot kapni, sok-sok finom ételt enni és együtt lenni a szeretteivel?! A mostani videón a fadíszítés örömeiből mutatunk példát! A feldíszített fa fényei különféle zenékre, legnagyobb meglepetésünkre, inkább

Jégvarázs – Legyen hó című betétdal ütemére világít az ünnepekre kidíszített ház.

A karácsonyban nemcsak a hó, az ajándékok és a sok-sok ételválaszték a legjobbak, hanem a karácsonyi fények is! ( Természetesen a legfontosabb a szeretet és az összetartás!:) ) Nem tudunk betelni azokkal a videókkal, amik ilyen csodálatos látványt nyújtanak ünnepi, kivilágított

Csodálatos kivilágított ház! Induljanak az ünnepi előkészületek! : )

A karácsonyban nemcsak a hó, az ajándékok és a sok-sok ételválaszték a legjobbak, hanem a karácsonyi fények is! ( Természetesen a legfontosabb a szeretet és az összetartás!:) ) Nem tudunk betelni azokkal a videókkal, amik ilyen csodálatos látványt nyújtanak ünnepi, kivilágított