Tarjányi Péter: A világ sorsa most dől el – már nem tárgyalások, hanem rakéták határozzák meg a jövőt
Hirdetés

Fotó: Youtube
„Nem világháború még, de az előszobájába léptünk” – Tarjányi Péter súlyos figyelmeztetése
Tarjányi Péter szerint fordulóponthoz érkezett a világpolitika: biztonságpolitikai szakértőként úgy látja, hogy a Közel-Kelet mostantól nem tárgyalásokkal, hanem háborús eszközökkel rendezi át magát. A véleményét egy Facebook-bejegyzésben fejtette ki, miután az Egyesült Államok Irán ellen hajtott végre légicsapásokat, három nukleáris létesítményt célozva.
„Igazam lett…Amerika kilépett az árnyékból. A Közel-Kelet pedig belépett a nyílt háború korába” – írta Tarjányi, aki szerint az USA ezzel végérvényesen hadviselő féllé vált, és már nem csupán támogatóként vesz részt az eseményekben.
„Az Egyesült Államok ma hajnalban közvetlen csapást mért Iránra, Izraellel összehangoltan, három nukleáris létesítményt támadva. Ezzel Amerika nem csak szövetséges, hanem hadviselő fél lett – egy olyan térségben, ahol eddig a háttérből irányított. Ez a lépés végleg felrobbantja a diplomáciai illúziókat, mert a Közel-Kelet újrarendeződése most már nem tárgyalóasztaloknál, hanem célkeresztekben, harc közben zajlik…” – tette hozzá.
Tarjányi úgy véli, Irán válasza elkerülhetetlen, és azt nem közvetlenül, hanem különböző formákban fogják érzékelni: „rakéták, drónok, kibertámadások és proxy-hadseregek formájában Libanonban, Irakban, Jemenben és bárhol a bolygón az USA és Izrael ellen” – figyelmeztetett.
A szakértő szerint a Hormuzi-szoros ismét rendkívül kockázatossá vált, és közben Moszkva és Peking figyeli a kialakuló helyzetet, stratégiai lehetőségeket keresve.
„Mindeközben: Moszkva elégedetten figyeli a NATO figyelmének szétszóródását, és az olajár emelkedését, Peking vélhetően kihasználja az új helyzetet és vizsgálja, hogyan oszthatja újra globális rendet. És itt jön az, amit fontos megérteni!!! Ez nem három különálló konfliktus. Ez egyetlen stratégiai válságlánc. Ukrajna honvédő háborúja Oroszország ellen. Irán most már nyílt háborúban áll az USA-val és Izraellel. És ugyan Tajvanban még nincs háború, de a kínai fenyegetés nőni fog és emiatt USA-nak már ott is jelen kell lennie…”
Tarjányi szerint az USA olyan történelmi nyomás alatt áll, amelyben kevés nagyhatalom tudott mindig jó döntéseket hozni.
„Washingtonnak most három térségben kell egyszerre figyelnie, döntenie, erőt mutatnia. És ilyen történelmi nyomás alatt kevés államnak sikerült mindig jól dönteni büntetlenül.”
A következmények nem maradnak el: „Az olaj ára már emelkedik. A migráció új hullámát most nem háborúk, hanem rendszerek összeomlása indíthatja el.” – figyelmeztet a szakértő.
„A térség nem a béke, hanem a túlélés logikája szerint mozdul.”
Európa szerepe szerinte továbbra is passzív, de ez nem jelenti azt, hogy mentesülne a következmények alól:
„És mi, itt Európában? Megint csak figyelünk. A globális játékban nézők vagyunk – de az árát mi is megfizetjük majd. Történelmi ponton vagyunk. És ez még csak a kezdet… NEM VILÁGHÁBORÚ MÉG, DE ANNAK ELŐSZOBÁJÁBA LÉPTÜNK… A Kelet tömb (Oroszország, Kína, Irán, Észak-Korea, Belorusszia) egyre nyíltabban áll szemben a Nyugattal…” – zárta sorait Tarjányi.
Hirdetés