Tévedésből a Pfizer után a kínai vakcinát kapta egy szerb férfi – Videó

Hirdetés

Egy szerb férfit tévedésből két különböző gyártótól származó vakcinával oltották be – írja a Szabad Magyar Szó.

A férfi a szerb sajtónak elmondta, hogy január 28-án vette fel a Pfizer-védőoltás első dózisát, majd három hét elteltével kapott egy üzenetet, hogy menjen a helyi sportcsarnokba felvenni a második adagot is. Ott megmutatta az első oltásról szóló igazolást, beszélt az orvossal, ezt követően pedig megkapta a védőoltást. Az orvos ezek után azt mondta neki, hogy a kínai vakcina jól véd, mire a férfi meghökkent, hiszen neki másodszorra is a Pfizert kellett volna kapnia.

Hirdetés

Ezek után a vranjei egészségházba szállították, onnan pedig a helyi közegészségügyi intézetbe. A kétféle, ráadásul két különböző technológiát alkalmazó vakcinával beoltott férfi elmondta, annak ellenére sem érzi jól magát, hogy már kapott gyógykezelést.

Hirdetés

Hozzászólások: