Titokban lefotózták, amit ez az apuka a szegény nénivel csinált a sorban… Ha nem a saját szemünkkel látjuk, nem hisszük el

Hirdetés

Bizony, ez is előfordulhat bárkivel!

Olyan időkben élünk, amikor folyamatosan emlékeztetve vagyunk a borzalmakra, amik a világban történnek. Ezért külön felüdülés, amikor olyan jótettekről hallunk, mint ez is, amit ez a férfi tett egy ismeretlen idős néniért, aki mellette állt a sorban. Nem volt egy eget rengető cselekedet, nem mentette meg senki életét, de mégis…pont az ilyen hétköznapi apró önzetlen figyelmességek azok, amikből ha több lenne, változtathatnának az életünkön.

Hirdetés

Ennek a néninek az életét bizonyosan jobbá tette. Ez történt:

Gondolhatjuk, hogy a képen látható 2 gyermekes családapának totyogósaival meg van a maga baja bevásárlás közben, mégis vette a fáradtságot, hogy észrevegye, hogy az előtte vásárló néni nagyon küzd a bankkártyájával. Már többedig próbálkozásra is elutasította a gép. Feltehetőleg tudtán kívül elfogyott minden pénze.

10 ezer forintot kellett volna fizessen. Az apuka gondolkodás nélkül elővette egy bankjegyet, és a néni kezébe nyomta. A hölgy ledöbbent arccal köszönte meg a segítséget, és kérdezgette, hogy hogyan és mikor tudná visszafizetni az összeget. A férfi erre csak legyintett, és annyit mondott, hogy: „Ne aggódjon emiatt! Legyen szép napja!”

Hirdetés

Egy másik vásárló szemtanúja volt az esetnek, és titokban lefotózta a férfit, hogy megoszthassa ezt az önzetlen hétköznapi figyelmességet!


Forrás: blikkruzs.blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: