Több csontját eltörte a másfél éves nevelt gyermekének egy somogyi férfi, mert az nem hagyta abba a sírást
Hirdetés
Több csontját eltörte a másfél éves nevelt gyermekének egy somogyi férfi, mert az nem hagyta abba a sírást
Védekezésre képtelen személy sérelmére folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfival szemben, aki többször is megverte az élettársa másfél éves gyermekét, míg a 21 éves anyának kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.
A férfi 2020 májusában költözött össze élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiát. A kisgyermek ebben az időszakban gyakran volt nyugtalan, illetve sokat sírt, amely zavarta a fiatal párt.
Hirdetés
A férfi ezért rendszeresen bántalmazta a kisfiút úgy, hogy az arcát, illetve testét több alkalommal is nagy erővel tenyérrel megütötte, és ha a kisfiú ettől sem hallgatott el, többször is 40-50 cm magasságból a rácsos gyermekágyba dobta. A gyermek július végéig több, egyenként is súlyos sérülést – így bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést – szenvedett el.
Az anya tudott a bántalmazásokról, azonban semmit nem tett. Még akkor sem, amikor a gyermek a töréses sérülésektől már lábra sem tudott állni. Egy júniusi orvosi vizsgálat során még el is hallgatta azok keletkezési módját, ezért a kisfiú megfelelő orvosi ellátásban sem részesült.
A sérüléseket végül július végén a házi gyermekorvos észlelte, és beutalta a kisfiút a megyei kórházba, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy a sérülések bántalmazásos eredetűek, ezért az intézmény értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot. A kaposvári nyomozók a bejelentést követően nyomban őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.
A kisfiú azóta felépült a bántalmazások során elszenvedett sérüléseiből, és gyermekotthonba került. Az ügyész letöltendő börtönt kért férfire és az élettársára is.
Címlapfotó: UGYESZSEG.HU
Forrás: 24.hu
Hirdetés