Több halálesetet okozhat a koronavírus brit mutációja, de hatékonyak ellene az oltások

Hirdetés

A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint vannak arra mutató – egyelőre nem egyértelmű – jelek, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.

Hirdetés

Sir Patrick Vallance ugyanakkor hangsúlyozta azt is péntek esti sajtótájékoztatóján, hogy a vizsgálati eredmények alapján az eddig kidolgozott vakcinák az új vírusváltozattal szemben is ugyanolyan hatékonyak, mint az először felbukkant variáns esetében.

Hirdetés

Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Streeten tartott közös sajtóértekezleten elmondta, hogy Angliában a felnőtt lakosság tíz százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást.

Vallance professzor tájékoztatása szerint azok körében, akiket kórházban kezelnek koronavírus-fertőzéssel, nem mutatkozik különbség a korábbi és az új brit vírusvariáns okozta halálozási ráták között.

Sir Patrick szerint a koronavírus-fertőzöttek összességére vetítve ugyanakkor vannak “jelenleg nem túl erőteljes” bizonyítékok arra, hogy az új variáns több halálesethez vezethet.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: