Több lányt is bedrogozhattak Sebestyén Balázs koncertjén – a mentősök viselkedése miatt vizsgálat indult

Hirdetés

Fotó: DJ Oti/Facebook

Egy testvér szerint húga egy ital elfogyasztása után lett rosszul, az ellátás során pedig lekezelően bántak velük.

Súlyos állítások jelentek meg Sebestyén Balázs, vagyis DJ Oti augusztus 8-i óriáskoncertje után. Több résztvevő azt állítja, hogy az Óbudai-szigeten megrendezett eseményen a tudtuk nélkül kerülhetett valamilyen szer az italukba. A közösségi médiában legalább 18 érintettről írnak, ezt a számot azonban hivatalos forrás eddig nem erősítette meg.

A csaknem 65 ezer embert megmozgató rendezvény nem a Sziget Fesztivál része volt, hanem annak kezdete előtt megtartott önálló DJ Oti-show. A buli másnapján Galambos Norbert osztotta meg testvére történetét a Facebookon. A bejegyzés rövid idő alatt több ezer megosztást kapott, majd más résztvevők is hasonló tapasztalatokról kezdtek beszámolni.

A férfi szerint húga a rendezvény egyik vendéglátóegységénél vásárolt ital elfogyasztása után hirtelen összeesett, és nem reagált a környezetére. A testvér azt állítja, az elfogyasztott alkohol mennyisége nem indokolhatta a nő állapotát, ezért arra gyanakszanak, hogy valamilyen ismeretlen anyag kerülhetett a poharába.

A helyszínen szolgálatot teljesítő mentők hordágyon vitték el a fiatal nőt. A hozzátartozó beszámolója szerint az ellátók először azt kérdezték: „Mennyit ittak? Fogyasztottak bármilyen tudatmódosító szert?” A férfi azt mondta, testvére nem fogyasztott drogot, ennek ellenére úgy érezték, hogy a nőt saját döntéséből szerhasználóként kezelték.

Galambos Norbert az egészségügyi személyzet kommunikációját is kifogásolta. Állítása szerint lekezelően beszéltek vele és a testvérével, a magához térő fiatal nőt pedig a „felkelt a hercegnő” megjegyzéssel fogadták. A zárójelentésben végül „alkoholabúzus” szerepelt diagnózisként.

A férfi azt is közölte, hogy amíg a helyszíni egészségügyi ellátásnál várakozott, több hasonló állapotban lévő fiatalt látott. Beszámolója alapján legalább 18 emberről lehetett szó, többségük lány volt. Ez a szám jelenleg kizárólag a helyszíni tapasztalatán alapul, az OMSZ nem közölt hivatalos adatot arról, hány embert és milyen tünetekkel láttak el.

Az Országos Mentőszolgálat a nyilvánosságra került panaszokra reagálva közölte:

„A bejegyzésben az egészségügyi ellátással és a kommunikációval kapcsolatban megfogalmazott észrevételeket komolyan vesszük, ezért a saját működésünket érintő körülményeket megvizsgáljuk. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen visszajelzésekből tanuljunk, feltárjuk az esetleges hibák vagy hiányosságok okait, és ahol szükséges, javítsunk a működésünkön.”

Az OMSZ hangsúlyozta, hogy a szakszerű betegellátás mellett alapvető elvárás az empatikus bánásmód is. A mentődolgozók figyelmét külön felhívták arra, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegekkel és az aggódó hozzátartozókkal tiszteletteljesen kommunikáljanak.

Egy másik résztvevő, Huszár Enikő a TikTok-oldalán beszélt az általa átéltekről. Elmondása szerint a hosszú sorok miatt egy ismeretlen férfit kértek meg arra, hogy a VIP-részből hozzon nekik italokat. Nem sokkal később rosszul lett.

„Először csak azt éreztem, hogy így megfáradtam. A férjemmel elindultunk kifelé, és egy ideig még tudtunk menni, aztán pár lépés múlva azt éreztem, hogy le kell üljek. Majd a következő ilyen kis betonperemnél azt mondtam, hogy én már ülni sem bírok, muszáj lefeküdjek.”

A nő szerint egy, a közelben tartózkodó orvospár próbált segíteni neki, később pedig infúziós ellátást kapott. Ő szintén azt feltételezi, hogy a tudta nélkül kerülhetett valamilyen anyag az italába, ezt azonban nyilvánosságra hozott toxikológiai eredmény egyelőre nem támasztja alá.

A 24.hu megkeresésére a Sziget sajtóirodája azt közölte, hogy értesültek a beszámolókról, figyelemmel kísérik az ügyet, valamint egyeztettek az OMSZ és a biztonsági szolgálat helyszíni vezetőivel.

A rendőrség augusztus 9-én estig nem tett közzé hivatalos tájékoztatást arról, hogy a feltételezett italmanipulációk miatt nyomozás indult volna.

@eniko.huszar Bedrogoztak DJ OTIN #djoti #sziget ♬ eredeti hang – Huszár Enikő



Hirdetés