Több millió forintot sikkasztott egy gondnok. A férfi negyven gondnokoltját megkárosította
Hirdetés
Több millió forintos sikkasztás miatt emelt vádat a Heves Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnoka ellen az Egri Járási Ügyészség.
A Heves Megyei Főügyészség szerdai közleményében azt írta, hogy a Heves Megyei Kormányhivatal 2016-ban kötött megbízási szerződést a 64 éves vádlottal arra, hogy a megyében hivatásos gondnoki teendőket lásson el. A feladatai közé tartozott a gondnoksága alatt álló személyek jövedelmének és vagyonának a kormányhivatal által kiadott utasításnak megfelelő kezelése. Maguk a gondnokoltak jórészt fogyatékossággal élő emberek voltak, akiket a bíróság cselekvőképességet teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett.
Hirdetés
Mint írták, 2019 első félévében kiderült, hogy a férfi negyven gondnokoltját megkárosította, több milliós kárt okozott, amely az egyes sértettek esetében a néhány tízezer és a több százezer forintos összeghatárok között mozgott.
Előfordult az is, hogy a terhelt a számlára vásárolt eszközöket – például műszaki cikkeket – nem adta át a gondnokoltaknak, hanem azokat megtartotta magának.
A járási ügyészség negyven rendbeli, a bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett sikkasztással vádolja a férfit – olvasható a közleményben.
MTI
Hirdetés