Több százezren lehetnek azok az idősek, akik bár megkapták a kínai vakcinát, mégsem szereztek kellő védettséget

Hirdetés

A Főpolgármesteri Hivatal a koronavírus ellenanyagának ingyenes országos szűrését követeli a kormánytól, valamint azt, hogy kapjanak harmadik oltást azok, akiknél nem alakult ki védettség a megkapott vakcina ellenére sem.

Hirdetés

A fővárosi ingyenes ellenanyagszűrés első tapasztalatai megerősítették azokat a korábbi vizsgálatokat, amelyek szerint több százezren lehetnek azok az idősek, akik bár megkapták a kínai vakcinát, mégsem szereztek kellő védettséget – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Hirdetés

“Ennek az adatnak a kormány hosszú ideje birtokában van”, mégsem cselekszik. A járvány negyedik hullámának megelőzését azonnal el kell kezdeni – írták.

Hozzátették: elsőként azokat a leginkább veszélyeztetett időseket kell megvédeni, “akik esetében a kínai oltás hamis biztonságérzetet eredményezhet”.

Hirdetés

A főváros szerint a kormánynak azonnal meg kell hoznia két döntést: országos, átfogó, ingyenes ellenanyagszűrést kell biztosítania mindenkinek, aki ezt igényli, különösen a kínai vakcinával beoltott 60 évnél idősebbeknek, valamint intézkednie kell a harmadik oltás beadásáról, elsőként azoknak, akiknél a kínai oltás után nem alakult ki védettség.

Hirdetés

Emellett – tették hozzá – azonnal folytatni kell a lényegében leállt oltási programot.

A főváros ehhez felajánlotta segítségét, hozzátéve, hogy erre “alighanem az ország összes önkormányzata kész”.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: