Tóth Vera Szívszorító fotóval és gondolatokkal búcsúzik Benedek Tibortól

Hirdetés

Szívszorító fotót osztott meg Tóth Vera közösségi oldalán. A képen Epres Panni és Benedek Tibor látható. Az egész országot lesújtotta a hír, hogy 48. születésnapja előtt, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor, a magyar vízilabda sport egyik legnagyobb alakja.

Az egész sportvilág, a hazai sztárvilággal együtt egy emberként búcsúzik a sportlegendától, aki elsősorban férj és családapa volt. Tóth Vera soraiból kiderül, mennyire példakép volt az uszodán kívül is a magánéletben.

“Bocsánat ezért a fotóért, de mikor őket néztem, mindig mosolyogtam, mert szépek és szerelmesek voltak és ez jól esett a lelkemnek, mindig reméltem, hogy egyszer én is ennyire szerethetek majd és engem is ennyire fognak szeretni… Ők egy fontos pár, fontos sorsüzenettel, amiről példát kell venni a világnak, hisz az megjavul tőle. Sokat nem tudtunk róluk, de a harmónia az sugárzott. Ennyi elég is, hogy minden jobb legyen egy kicsit…Keresem az okokat, miért nem adatott meg nekik, hogy egymás mellett öregedhessenek meg, együtt látva gyermekeik cseperedését.. megérdemelték volna, mi pedig csodálhattuk volna, mint egy kapaszkodót a mindennapokban… Nincs válasz…. egyelőre csak a kegyetlen szívszorongatást érzem, majd megszakad a lelkem azon a gondolaton morfondírozva, mit érezhet az, aki itt maradt? Az egység megszakadt, az élet majd megy tovább, de nehéz lesz az út a boldogságig… Azt hiszem az öröklét titka az utódokban, az emlékezésben és a szeretetben rejlik, itt minden megvan, de tudom, hogy ez nem vigasztal, mert ő már nincs itt… Bőrömön érzem a fájdalmat, azt, hogy a halál ijesztően örökkévaló és nem válogat. Isten csak a jókat szólítja magához és ti, ott fent, egyszer biztosan fogtok még találkozni… –

írta a fotóhoz az énekesnő.

Hirdetés

View this post on Instagram

Bocsánat ezért a fotóért, de mikor őket néztem, mindig mosolyogtam, mert szépek és szerelmesek voltak és ez jól esett a lelkemnek, mindig reméltem, hogy egyszer én is ennyire szerethetek majd és engem is ennyire fognak szeretni… Ők egy fontos pár, fontos sorsüzenettel, amiről példát kell venni a világnak, hisz az megjavul tőle. Sokat nem tudtunk róluk, de a harmónia az sugárzott. Ennyi elég is, hogy minden jobb legyen egy kicsit…Keresem az okokat, miért nem adatott meg nekik, hogy egymás mellett öregedhessenek meg, együtt látva gyermekeik cseperedését.. megérdemelték volna, mi pedig csodálhattuk volna, mint egy kapaszkodót a mindennapokban… Nincs válasz…. egyelőre csak a kegyetlen szívszorongatást érzem, majd megszakad a lelkem azon a gondolaton morfordírozva, mit érezhet az, aki itt maradt? Az egység megszakadt, az élet majd megy tovább, de nehéz lesz az út a boldogságig… Azt hiszem az öröklét titka az utódokban, az emlékezésben és a szeretetben rejlik, itt minden megvan, de tudom, hogy ez nem vígasztal, mert ő már nincs itt… Bőrömön érzem a fájdalmat, azt, hogy a halál ijesztően örökkévaló és nem válogat. Isten csak a jókat szólítja magához és ti, ott fent, egyszer biztonsan fogtok még találkozni…🦋⚡️❣️😢

A post shared by Tóth Vera (@tothveraofficial) on

Hirdetés

Hozzászólások: