Tragédia Kisvárdán: az unokáinak vitt volna Mikulás-csomagot az a nagymama, akit halálra gázolt a vonat
Hirdetés

Fotó: illusztráció
Megbotlott a sínben és elesett
Kisvárdán megrázó tragédia történt a város vasútállomásának közelében, ahol egy vonat halálra gázolt egy idős asszonyt. A nő éppen hazafelé indult, miután Mikulásra szánt csomagokat vásárolt az unokáinak, az ajándékokat azonban már nem tudta átadni.
A baleset akkor történt, amikor az asszony a síneken próbált átkelni. A vonat egy kanyar után érkezett a szakaszra, a mozdonyvezető azonnal fékezett, de a szerelvényt már nem tudta megállítani időben. Az ütközés elkerülhetetlen volt.
A mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, de az idős nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt.
A történtekről az asszony veje is nyilatkozott, miután a rendőrök megmutatták neki a balesetről készült felvételt. A férfi sokkos állapotban beszélt az esetről a Tényeknek:
„Annyi látszik, hogy a sínben megbotlik, elesik, próbálja a kezét mozgatni, de a teste nem mozdult egyáltalán” – mondta.
Az eddigi információk szerint az asszony nem a kijelölt átkelőhelyen próbált átmenni a síneken, így nem vette észre a kanyarban érkező vonatot. A helyszínre tűzoltók is érkeztek, akik a vonaton utazóknak segítettek átszállni egy mentesítő járatra, hogy folytathassák útjukat.
A család számára a gyász mellett további fájdalmat okoznak a tisztázatlan részletek. A férfi elmondása szerint a helyszínelés után több személyes tárgy, köztük az áldozat táskája és pénztárcája sem került elő, pedig a felvételeken még látszottak.
„Itt voltak a dolgai szétszórva… de mikor én jöttem, a táskáját, amiben egy fekete bőrpénztárca volt, nem adták vissza. Nem is értem, pedig láttam, hogy ott volt” – panaszolta a férfi, aki a mozdonyvezető hozzáállását is kifogásolta, hiányolva a megbánást vagy az együttérzést a tragédia után.
Az elhunyt asszony holttestét igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra Debrecenbe szállították, ami ilyen esetekben a szokásos eljárásrend része.
Hirdetés

