Tragédia Szabolcsban: Egy lufi okozta egy kisbaba halálát – Az édesanyát gyanúsítottként hallgatták ki

Hirdetés

Egy fél éves kislány veszítette életét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Buj településen, miután feltételezhetően egy lufi darabját nyelte le, ami a légútjában akadt meg. A szomorú esetről az ATV Híradó számolt be.

Hirdetés

A család másik két gyermeke az udvaron játszott, miközben a 7 hónapos kisbaba egy babakocsiban, egy lufival szórakozott. Az édesanyjuk a családi házba ment be rövid időre, mire kijött, a kislány már fuldoklott. “Megállapította, hogy egy kidurrant lufinak a darabját nyelte le a kislány, ezért segítséget kért” – idézte az esettel kapcsolatban Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője.

A szomszédok azonnali beavatkozásával a mentőket is riasztották. “Mentőautó és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, a mentők egy órán át próbálták megmenteni a kislány életét, de sajnos nem jártak sikerrel” – nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője.

Hirdetés

Nyúl Zoltán gyermekgyógyász szerint a Heimlich-féle fogás gyerekeknek alkalmazott változatával lehetett volna a kislányt segíteni, de egy ilyen váratlan helyzetben érthető, ha a család nem tudott megfelelően reagálni.

Sajnos, a kisbaba megfulladt. Az édesanyát a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként, jelenleg nem tett vallomást. A tragikus esemény sokkolta a közösséget és ráirányítja a figyelmet a kisgyermekeknek adható játékok veszélyeire.

Borítókép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: