Tragikus haláleset: A halálba zuhant egy fiatal férfi a Margit hídról

Hirdetés

Fotó: Š Santiago Urquijo / Getty

A Metropol a helyszínen járt, hogy kiderítse, külső körülmények közrejátszhattak-e a tragikus esetben.

A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az esetet többen is láthatták a közeli utcai kondiparkban tartózkodók közül. Egy férfi elmondta a lapnak, hogy bár szerdán éppen nem edzett, a hídon áthaladva látta a flaszteren heverő, letakart élettelen testet.

Hirdetés

“Elég masszív az a korlát, szóval lehet, hogy volt benne egy szándék” – mondta az egyik járókelő, Barnabás, hozzátéve, hogy a körülményeket persze nem ismeri, de nem tartja kizártnak, hogy dulakodást sem. A hivatalos információk azonban cáfolták ezt, a rendőrség szerint ugyanis idegenkezűségre vagy bűncselekményre utaló jel sem merült fel a helyszínelés során.

“Akkor lehet, hogy ittas volt és bátor? Mindenesetre sajnálom a hírt és részvétem a családnak” – mondta egy éppen ott erősítő férfi.

“Nyilván bármit el lehet képzelni, de mindenképpen tragikus” – summázta Barnabás, hozzátéve, hogy alig fél éve egy fiatal lány is úgy döntött, hogy a Margit hídról ugrik, igaz, ő a Dunát célozta meg, de szerencsére nem vetette alá magát.

Hirdetés

Hirdetés

Hozzászólások: