Túltolta a medvebocs a hallucinogén mézet, detoxikálóba kellett vinni – Videó
Hirdetés
Túl sok rododendronmézet ehetett, és ettől kezdett el támolyogni, nyöszörögni egy medvebocs az északnyugat-törökországi Düzce tartományban.
A részegként viselkedő fiatal nőstényt teherautóval mentették ki egy erdőből és vitték állatorvoshoz. A mentőakcióról közzétett videón is látható, amint az erőtlennek tűnő állat dülöngél a furgon platóján – írja az MTI.
Hirdetés
A hatóságok szerint a medvebocs túl sok kergemézet, törökül deli balt fogyaszthatott, vagyis rododendronok virágporából készült mézet, amely hallucinogén hatású lehet, sőt nagy mennyiségben akár szédüléssel, ájulással járó szívritmuszavart is okozhat.
A medvebocs jó állapotban került állatorvoshoz, és a „detoxikálás” után, várhatóan néhány napon belül visszakerülhet a vadonba – közölték a hatóságok.
A török mezőgazdasági minisztérium felhívásban kérte a lakosságot, hogy adjon nevet a „kerge medvének”.
Néhány éve török orvosok az Európai Kardiológusok Társaságának egy londoni tanácskozásán arra figyelmeztettek, hogy akár emberek is mérgezést kaphatnak a rododendronméz túlzott fogyasztásától.
Hirdetés
Törökországban nem sokkal korábban két pácienst kezeltek a „kergemézmérgezés” nevű szokatlan betegséggel: apa és fia szívpanaszokkal fordult orvoshoz, miután a Fekete-tenger vidékéről származó mézet fogyasztottak. A férfiak hánytak és szédültek, és az EKG veszélyes szívritmuszavart mutatott ki náluk. Néhány nappal később gyógyultan távozhattak a kórházból.
Hirdetés
Ugyan igen ritkán fordul elő, a szakorvosok szerint mégis fontos, hogy az emberek ismerjék a kockázatokat. A mézmérgezést a két rododendronfaj, a pontuszi havasszépe és a sárga havasszépe nektárjának egy összetevője, a grajanotoxin okozza. Az emberi szervezetbe jutva ez a méreganyag megzavarja a kémiai folyamatokat, ez esetben a szív működését.
Hirdetés