Türkmenisztánban szó szerint betiltották a koronavírust

Hirdetés

Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szót a sajtóban és az utcán – adta hírül kedden nyilatkozatban a Riporterek Határok Nélkül (RSF) médiajogi csoport türkmén forrásokra hivatkozva. A szervezet szerint ezzel a türkmén kormánynak az a célja, hogy a vírusról szóló összes híradást visszaszorítsa. Az RSF úgy szerint ezzel saját állampolgárait sodorja veszélybe a türkmén állam- írja az euronews.com

“Az állami ellenőrzésű média többé nem említheti a koronavírust, és a szó eltűnt az egészségügyi információs füzetekből, amelyeket iskolákban, kórházakban és munkahelyeken osztogattak” – áll a csoport március 31-i közleményében. Ezt az információt a szervezet a Turkmenistan Chronicle című lapból szerezte, amely egyike a Türkmenisztánról szóló független forrásoknak, és amelynek az oldalát blokkolja a türkmén kormány az ország területén.

Hirdetés

A médiajogi csoport értesülése szerint a türkmén hatóságok megtiltották a lakosságnak nemcsak, hogy maszkot viseljen, hanem még azt is, hogy közterületen a koronavírus-járványról beszélgessen. Aki ezt megszegi, azt kockáztatja, hogy civil ruhás titkosrendőrök őrizetbe veszik.

Az információt azoktól az újságíróktól szerezte az RSF, akik a fővárosban, Ashgabatban dolgoznak, és akik a Radio Azatlyknek, a Szabad Európa Rádió türkmén tagozatának készítenek riportokat.

A dpa német hírügynökség kutakodása szerint a türkmén állami hírügynökség legutóbb – és meglehet, utoljára – a múlt héten használta a szót, amikor arról jelentett, hogy hazatértek türkmének olyan külföldi területekről, amelyeken már megjelent a járvány. A türkmén külügyminisztérium két hete nem említi a koronavírus szót, amely az ország egészségügyi minisztériumának honlapján sem olvasható.

Türkmenisztánból eddig egyetlen koronavírusos fertőzést sem jelentettek, holott az ország határos Iránnal, ahol több mint 44 ezren kapták el a kórt.

Hirdetés

Hozzászólások: