Új fordulat a DJ Oti-buli ügyében: toxikológus vizsgálja a rosszullétek után vett mintákat
Hirdetés

Fotó: DJ Oti/Facebook
A rendőrség tanúkat hallgatott ki, mintákat vett és több felvételt is lefoglalt
Új szakaszba lépett a DJ Oti-bulin történt rosszullétek vizsgálata. A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, a résztvevőktől vett minták elemzésébe pedig igazságügyi toxikológus szakértőt is bevontak.
A Sebestyén Balázs által életre keltett DJ Oti augusztus 8-i koncertje után többen azt állították, hogy valamilyen ismeretlen szer kerülhetett az italukba. A történtekről szóló beszámolók gyorsan terjedni kezdtek a közösségi oldalakon, hivatalos eredmény azonban egyelőre nem igazolta a feltételezéseket.
A BRFK augusztus 9-én rendelt el nyomozást, amelynek célja a rosszullétek körülményeinek teljes körű tisztázása. A rendőrség közlése szerint:
A nyomozók az eddigi eljárási cselekmények során tanúkat hallgattak ki, legutóbb augusztus 12-én, mintavételre intézkedtek, valamint felvételeket foglaltak le, amelyeket jelenleg is folyamatosan elemeznek. A minták vizsgálatára igazságügyi toxikológus szakértőt rendeltek ki.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, több érintett úgy érezte, hogy tudtán kívül kerülhetett valami az italába. A nyomozás jelenlegi szakaszában azonban még nem állapították meg, mi okozta a rosszulléteket, és azt sem, hogy az egyes esetek összefüggtek-e egymással.
A Sziget szervezői minden érintettet arra kértek, hogy jelentkezzen a rendőrségen. A történtekre várhatóan a lefoglalt felvételek és a toxikológiai eredmények adhatnak pontosabb magyarázatot.
Hirdetés

