Utolsó útjára kísérték a kalandparkban elhunyt Zsigmondot

Hirdetés

Utolsó útjára kísérték Zsigmondot, a 16 éves fiatalt, aki a kalandparkban vesztette életét

Mai napig nem tudni pontosan mi okozta azt a balesetet, aminek következtében egy 16 éves fiú, S.Zsigmond az életét vesztette. Mint az nagyon hamar kiderült, a szóban forgó kalandparkot rendszeresen ellenőrizték az ott dolgozó kollégák, és a hatóságok is pár hónappal korábban találtak mindent rendben.

A vizsgálat így vélhetően hosszabb időt fog igénybe venni, a szülők és barátok fájdalmát ez mégsem enyhítheti, hiszen míg előbbiek gyermeküket, úgy a Keszthelyen tanuló osztálytársak egy remek barátot veszítettek el, aki elmondásuk szerint remek tanulmányi eredményei mellett sportban is jeleskedett.

A búcsúztatásra most került sor, ahol Zsigmondot örök nyugalomra helyezték.



Hirdetés