Változik a lakossági áram ára januárban! Meglepődhetünk az első jövő évi villanyszámlán! Fontos közműhivatali rendelet változott- Így érinti az áramszámlánkat!
Hirdetés
Januártól nem fog csökkenni a lakossági áramár, a szakértők véleménye szerint, annak ellenére, hogy az év utolsó napjai előtt mérséklődnie kellene a jelek szerint. Arra számítottak a piaci szereplők, hogy majd megváltoztatja az árat szabályozó jogszabályt a kormány,írja a napi.hu.
Hirdetés
Most jól járhat Mészáros Lőrinc.
Ahhoz, hogy megtudjuk, januártól milyen áramárra számíthatunk, bizony részt kell vennünk egy rövid közgazdasági tanfolyamon amellyel a Népszava segít.
Két részből áll a lakossági számlán látható ár:
– a áram mint termék előállítását fedező árból– és az úgynevezett rendszerhasználati díjból, amit tulajdonképpen azért fizet a fogyasztó, hogy eljuttatja az elektromos energiát az erőművekből a lakásáig a szolgáltató.
A jövő év elejétől mérséklődik a számla utóbbi része, a Magyar Közlönyben megjelent közműhivatali rendelet szerint, ez pedig azt jelenti, hogy igazából az áram árának csökkennie kellene. De a piaci szereplők arra számítanak, hogy még az év vége előtt emeli a számla előbbi részét a kormány, azaz az áramnak mint terméknek árát. Tulajdonképpen a kettő üti egymást,ennek köszönhetően a fogyasztó annyit fizet, mint eddig.
Hirdetés
Ugyanakkor jól járhatnak az áram termelésével foglalkozó cégek. Nemrég egy ilyen vállalatban szerzett irányító részt, Mészáros -Lőrinc, Orbán Viktor miniszterelnök szomszédja . A Mátrai Erőműről van szó, és ez az ország második legtöbb áramot termelő erőműve. Az elmúlt években hanyatlottak a korábban sikeres cég eredményei, éldául azzal fordíthatnának ezen a tendencián, ha a Mátrai Erőműnek az MVM többet fizetne az áramért a jövőben.
Az alábbiakban összegyűjtöttük mind a négy magyarországi áramszolgáltató (ELMŰ, ÉMÁSZ, E.ON, DÉMÁSZ) lakossági áram árait, melyek 2021-ben érvényesek. Kérjük vegye figyelembe, hogy az adatok tájékoztató jellegűek, vagyis egyéni megállapodások és lakóhely szerint különbözőek lehetnek az áramdíjak. Általánosságban az áram ár kalkulátor és az áram árakat tartalmazó táblázatok alapján azt lehet megállapítani, hogy a szolgáltatók között elég kevés különbség található az ár tekintetében, vagyis a 1 kWh nappali áram ára 2021-ben hozzávetőlegesen 37,5 forint.
Hirdetés
Amennyiben mobilról vagy tabletről nézed oldalunkat, a táblázat ujjal jobbra-balra mozgatható, vagyis a tartalma könnyedén megtekinthető!
Áram ára 2021 (1 kWh áram ára) | ||||
E.ON – Lakossági áram árak 2021 | ||||
Árszabás megnevezése |
Áramdíjak
(Forint/kWh, nettó) |
Rendszer- használati díjak
(Ft/kWh, nettó) |
ÁFA (27%) mértéke
(Forint/kWh) |
Bruttó áramdíj összesen
|
A1 – I. tömb
(1320 kWh/év fogyasztásig) |
13,84 | 13,97 | 7,51 | 35,31 |
A1 – II. tömb (az éves fogyasztás 1320 kWh-t meghaladó része) |
15,76 | 13,97 | 8,03 | 37,75 |
A2 – csúcsidőszak | 20,23 | 13,97 | 9,23 | 43,43 |
A2 – völgyidőszak | 11,85 | 13,97 | 6,97 | 32,79 |
B | 11,24 | 7,30 | 5,00 | 23,54 |
H | 11,24 | 7,30 | 5,00 | 23,54 |
Áram ára 2021 (1 kWh áram ára) | ||||
ELMŰ – Lakossági áram árak 2021 | ||||
Árszabás megnevezése |
Áramdíjak
(Forint/kWh, nettó) |
Rendszer- használati díjak
(Ft/kWh, nettó) |
ÁFA (27%) mértéke
(Forint/kWh) |
Bruttó áramdíj összesen
|
A1 – kedvezményes árszabás | 14,56 | 13,967
|
7,70 | 36,23 |
A1 – normál árszabás | 15,60 | 13,967 | 7,983 | 37,55 |
A2 – árszabás csúcsidőszak | 19,48 | 13,967 | 9,03 | 42,48 |
A2 – árszabás völgyidőszaka | 11,38 | 13,967 | 6,844 | 32,19 |
B árszabás | 10,95 | 7,297 | 4,927 | 23,17 |
B GEO árszabás | 11,87 | 7,297 | 5,175 | 24,34 |
H árszabás | 10,95 | 7,297 | 4,93 | 23,17 |
Áram ára 2021 (1 kWh áram ára) | ||||
ÉMÁSZ – Lakossági áram árak 2021 | ||||
Árszabás megnevezése |
Áramdíjak
(Forint/kWh, nettó) |
Rendszer- használati díjak
(Ft/kWh, nettó) |
ÁFA (27%) mértéke
(Forint/kWh) |
Bruttó áramdíj összesen
|
A1 – kedvezményes árszabás | 14,39 | 13,967 | 7,66 | 36,01 |
A1 – normál árszabás | 15,42 | 13,967 | 7,934 | 37,32 |
A2 – árszabás csúcsidőszak | 17,94 | 13,967 | 8,61 | 40,52 |
A2 – árszabás völgyidőszaka | 10,45
|
13,967 | 6,593 | 31,01 |
B árszabás | 10,58 | 7,297 | 4,827 | 22,70 |
B GEO árszabás | 11,87 | 7,297 | 5,175 | 24,34 |
H árszabás | 10,58 | 7,297 | 4,83 | 22,70 |
Hirdetés
Amennyiben mobilról vagy tabletről nézed oldalunkat, a táblázat ujjal jobbra-balra mozgatható, vagyis a tartalma könnyedén megtekinthető!
Áram ára 2021 (1 kWh áram ára) | |||
DÉMÁSZ (Nemzeti Közművek) – Lakossági áram árak 2021 | |||
Árszabás megnevezése |
Áramdíjak
(Forint/kWh, nettó) |
Rendszer- használati díjak
(Ft/kWh, nettó) |
Bruttó áramdíj összesen
|
A1 árszabás – Kedvezményes egy zónaidős áramdíj (évi 1320 kWh fogyasztásig) | 14,700 | 13,967 | 36,407 |
A1 árszabás –
Általános egy zónaidős áramdíj (évi 1320 kWh fogyasztás feletti rész) |
15,580 | 13,967 | 37,525 |
A2 árszabás – Csúcsidőszak | 18,400 | 13,967 | 41,106 |
A2 árszabás – Völgyidőszak | 10,500 | 13,967 | 31,073 |
B Alap árszabás –
Éjszakai vezérelt, napi 8 óra felfűtési idővel |
10,830 | 7,297 | 23,021 |
B Komfort árszabás-
Vezérelt, napi 12 óra felfűtési idővel |
12,460 | 7,297 | 25,091 |
H árszabás –
Hőszivattyúk és hasonló megújuló energiát hasznosító berendezések részére |
10,830 | 7,297 | 23,021 |
A lakossági áram nem közvetlenül a magyarországi erőművekből érkezik az otthoni számítógép vagy mosógép csatlakozójához, hanem áramszolgáltatók közvetítésével. 2021-ben Magyarországon három nagy áramszolgáltató működik, az ELMŰ-ÉMÁSZ, E.ON valamint a DÉMÁSZ. Az ELMŰ és az ÉMÁSZ ugyan már egy egyesült cég, azonban a budapesti és az észak-magyarországi lakossági áram árak kissé különböznek egymástól. Mivel a fogyasztók nem egyenletesen használják a villamos energiát, ezért az országos hálózat üzemeltetőjének, az MVM-nek ez plusz költségeket okoz, melyet szintén a fogyasztóval fizettetnek meg, melyet rendszerhasználati díjnak neveznek.
Mivel nagyon bonyolult rendszer működik a háttérben, míg az erőműben megtermelt áram eljut a fogyasztó szobájába, ezért a fogyasztás költségeit is viszonylag bonyolultan határozták meg. A rendszerhasználati díj minden áramszolgáltatónál öt tételből adódik össze, melyek az átviteli hálózat költsége, a rendszerirányítás díja, az átállás díja, az elosztás díja, valamint az állam által preferált kapcsolt és zöld energiából villamos energiát előállítókhoz kapcsolódó kompenzáció díja.
A minisztériumi jogszabályok 2021-ben is évi 1320 kWh fogyasztásig kedvezményes lakossági árszabás vonatkozik minden fogyasztóra az összes áramszolgáltatónál, míg évi 1320 kWh fogyasztás felett már emelt nappali áramdíj érvényesíthető. Az éjszakai áram egy népszerű árszabási kategória, hiszen így kedvezőbben üzemeltethetőek azok a fixen csatlakoztatott elektromos berendezések, melyeknek nincsen szükséges állandó energiaellátásra, ilyen a hőtárolós bojler.
Az áramszolgáltatók ezen készülékek számára minimum napi nyolc órára biztosítanak energiaellátást, ami alatt a bojler például képes a vizet felmelegíteni. Az éjszakai áram használatához vezérelt mérő kialakítása szükséges, a további tudnivalókról az ELMŰ-ÉMÁSZ, az E.ON valamint a DÉMÁSZ tud felvilágosítást adni az ügyfelek számára. Az éjszakai áramot a szolgáltató nem mindig éjszaka kapcsolja be, hiszen a megoldás lényege, hogy a völgyidőszakokban üzemeljenek az éjszakai áramra kötött készülékek az fogyasztási egyensúly megteremtése érdekében.
Hirdetés