Változik a magyarországi koronavírus-adatok közlése

Hirdetés

Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatinak közlése,

látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is,
a technikai átállás miatt néhány órára a koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető – közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek.

Az elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható lesz belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb. Egyúttal nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük.

Hirdetés

A közleményben kiemelik, hogy összességében tehát átláthatóbb lesz, hogy az elhunytak közül hányan ismert krónikus betegek, akiknek állapotát súlyosbította a koronavírus-fertőzés és hányan magában a koronavírus-fertőzés okozta vírusos tüdőgyulladásban hunytak el, ismert krónikus betegség nélkül.

A legfrissebb, és immár részletesebb adatok alapján elmondható, hogy szinte kivétel nélkül minden elhunytnak volt krónikus betegsége, amely veszélyt jelentett az életére – a 16 eddigi áldozatból csupán négy volt 65 évnél fiatalabb.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy

a tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen már a járvány csoportos szakaszában járunk, ezért is fontos az ajánlások és a kijárási korlátozások betartása.

Hirdetés

Hozzászólások: