Vályi István reagált a Hajdú Péter körüli botrányra

Hirdetés

Fotó: RTL

„Ez akkor is játék, ha te véresen komolyan veszed” – üzent az egykori játékos Hajdúnak

Hatalmas botrányt kavart Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi adása, miután az RTL és a formátum nemzetközi jogtulajdonosa szerint Hajdú Péter megsértette a műsor szabályait, ezzel szerződésszegést követett el. A televíziós személyiség emiatt kötbérfizetésre lett kötelezve, ám ő határozottan tagadja, hogy bármit is elkövetett volna, ami indokolná a büntetést.

Hajdú Péter lapunknak részletesen elmagyarázta álláspontját, hangsúlyozva, hogy szerződésszegésről szerinte szó sincs. A műsor körüli vita azonban nem csillapodik, és most a reality egy korábbi játékosa, Vályi István is megszólalt az ügyben. Az autós újságíró Facebook-videójában fejtette ki véleményét Hajdúról és a kialakult botrányról.

„Szóval, az a baj, Peti, hogy szerintem nem értetted meg, hogy ez egy játék. Ez akkor is játék, ha te véresen komolyan veszed, meg akkor is játék, ha az embereknek a lelkébe gázolnak, és nagyon magukra veszik” – kezdte Vályi, aki hozzátette, hogy a szabálykönyv mindössze 4-5 oldal, ami szerinte „nem egy ördöglakat”.

A volt játékos szerint Hajdú Péter húzása egyértelműen kimerítette a szabályszegést:

„Megnéztem, amit csináltál. Hát, figyelj, ennél direktebb már csak az lehetett volna, ha megnevezed az embert. Hogy a Gábor az, és azért, mert te is az vagy. Ugye azzal, hogy bevallottad, hogy te az (gyilkos) vagy, azzal szerintem ugyanúgy vétettél a szabályok ellen. Ez a legfontosabb szabály: nem mondhatja el egy áruló az árulótársára, hogy azért tudja, hogy ő az, mert ő is az” – jelentette ki Vályi.

Az autós újságíró szerint Hajdú ezzel a lépéssel nemcsak a szabályokat szegte meg, hanem elrontotta a játékélményt is a többiek számára.

„Az a baj, Peti, hogy túl komolyan vetted ezt, és úgy gondolom, nem léptél le méltósággal az igazság köréből. Úgyhogy ha téged ezért le kötbéreznek, azt javarészt magadnak köszönheted” – tette hozzá.



Hirdetés