Vasárnap hidegfront vonul át záporok, zivatarok kíséretében. Jelentős lehűlés érkezik mögötte.

Hirdetés

Aki strandra vágyik, annak még érdemes kihasználnia a szombatot: a sok napsütés mellett 31-34 fok közé emelkedik a csúcshőmérséklet. Estére azonban egy hidegfront közelíti meg a nyugati határt: megnövekszik a felhőzet és záporok, zivatarok sodródhatnak be Ausztria felől. Köztük heves zivatarok is lehetnek, melyeket felhőszakadás, jégeső, és viharos széllökések kísérhetnek.

Hirdetés

A front vasárnap egyre keletebbre helyeződik: reggelig főként a Dunántúlon kell elszórtan esőre, záporokra, zivatarokra készülni, délután pedig a középső és keleti országrészben kell több helyen csapadékra számítani. A zivatarokat felhőszakadás, viharos szél kísérheti, az erősebb cellákból pedig jégeső is hullhat. A front hátoldalán fekvő Dunántúlon feltámad az északnyugati szél, a gomolyfelhős idő mellett csak néhol lehet egy-egy futó zápor. Itt lesz hűvösebb az idő: a maximumok 26-29 fok között alakulhatnak, miközben a keleti országrészben még 29-32 fok ígérkezik. A zivatarok hatására azonban rövid idő alatt lehűlhet a levegő.

Mit hozhat a jövő hét?

Jelenleg úgy néz ki, hogy keddig jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Ekkor a csúcshőmérséklet jellemzően 25 fok körül alakulhat. Szerdán átmenetileg pár fokkal ismét melegebb lehet, ezt követően azonban újabb lehűlés érkezhet, melyhez jelentős csapadék is társulhat. A lehűlés mértékével és a csapadék mennyiségével kapcsolatban azonban még sok a bizonytalanság.

Forrás: idokep.hu

Hirdetés

Hozzászólások: