Vérbe fulladt a budapesti szerelmes utazás: féltékenységből ölhetett egy holland nő

Hirdetés

Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

Féltékeny volt, halálra szúrta párját egy holland nő Budapesten

Tragédiába torkollott egy holland pár Valentin-nap utáni budapesti utazása. Wendy és Stefan, akik öt éve éltek együtt, 2024 februárjában érkeztek Magyarországra azzal a szándékkal, hogy megerősítsék kapcsolatukat. A Kazinczy utcában béreltek lakást, majd egy vacsora és egy romkocsmai iszogatás után hajnalban tértek vissza a szállásukra – írja a Blikk.

A vádirat szerint a 45 éves nő felfedezte, hogy partnere egy másik nővel üzenetet váltott a telefonján. Wendy úgy hitte, hogy a férfi megszegte korábbi ígéretét, miszerint megszakít minden kapcsolatot a nővel, akivel korábban viszonya volt. A féltékenységből kitört heves vita verekedésbe torkollott, amely során Wendy egy bicskával vállon és háton szúrta Stefánt.

A férfi elveszítette az eszméletét, a nő pedig segítségért kiabált. A szomszédok értesítették a mentőket, de Stefan életét már nem tudták megmenteni.

Wendy ügyvédje, dr. Enzsöl Péter a Blikknek elmondta: „Máig nem tudja feldolgozni, hogy mi történt, rémálmai vannak. A vallomása szerint a párjával összevesztek, aki megütötte őt és sokkhatás alá került. Nem akarta bántani, kérte, hogy hagyja abba, de ennél többet nem tudott elmondani, mert az állítása szerint törlődtek az emlékei. Nagyon sajnálja a történteket, két gyermeke is van, akik már borzasztóan hiányoznak neki. Csak videóhíváson keresztül láthatja őket.”

Az áldozatnak is két gyermeke volt, akik jelenleg a részleteket nem ismerik, és már képernyőn keresztül sem tudják látni édesapjukat. Wendy, aki Utrechtből származik és korábban kávézóban dolgozott, büntetlen előéletű volt.

Az ügyvéd szerint: „Vitatjuk, hogy ölési szándék vezette, jogos védelmi helyzetre hivatkozunk, ami azt jelenti, önvédelemből cselekedett az ügyfelem. Ha ez bebizonyosodik, akár fel is menthetik. Az erőfölényben lévő férfi ütötte meg először. Egyébként nagyon megviselték a történtek, pszichológushoz szeretne fordulni. Azt mondja, hiányzik neki a szerelme, semmiképp nem akarta elvenni az életét.”

Ha Wendy az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését, a jogszabályok szerint nyolc évnél súlyosabb börtönbüntetést nem kaphat. Az emberölés bűntette alapesetben 5–15 év szabadságvesztéssel büntetendő.



Hirdetés