Videó: Berlinben bujkált, mégis rács mögé került Lover Boy
Hirdetés
Prostitúcióra kényszerítés miatt elfogták egy magyar bűnszervezet három tagját magyar-német nemzetközi együttműködésben, az Europol biztosítása mellett – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedd reggel a police.hu oldalon.
A bűnbanda negyedik tagját, a 30 éves Pusztai Csabát még keresik a rendőrök. Ellene európai elfogatóparancsot is kibocsátottak.
Hirdetés
A nyomozást B. József monori lakossal és társai ellen több ember sérelmére, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, rábírással, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatják – írta az NNI.
A bűnbanda 2017-től kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket szerveztek be németországi prostitúciós munkára. Az összetoborzott lányokat repülővel vagy kisbusszal vitték Berlinbe, ahol bérelt lakásokban szállásolták el őket. A csoport egyik tagja, a “lover boy” a lányokat több esetben azzal vette rá a prostitúcióra, hogy szerelmet színlelt nekik.
Hirdetés
A sértetteknek az elkövetők által ellenőrzött utcákon kellett dolgozniuk, és ha nem keresték meg a bűnbanda által elvárt napi 150-300 euró közötti összeget, nem engedték be őket az utcáról, rájuk kényszerítve ezzel a további munkavégzést – ismertették.
Magyar-német együttműködésben huszonöt sértettet azonosítottak. Szeptember 21-én Budapesten és Berlinben egyszerre csaptak le a bűnbanda három tagjára. Magyarországon az NNI a készenléti rendőrséggel közösen fogta el a 32 éves B. Józsefet, akinek a bíróság utóbb elrendelte a letartóztatását.
A német társhatóság és az NNI munkatársai közösen fogták el Berlinben a bűnbanda két vezetőjét, a 40 éves L. Zsoltot és a 45 éves C. Ildikót. A két magyar állampolgárt kiadatási őrizetbe helyezték, átadásukról a német bíróság a későbbiekben dönt majd – olvasható a közleményben
MTI
Hirdetés