Vujity Tvrtko Hawaiiról jelentkezett. Így telt a műsorvezetőnek a Karácsony:

Így, Karácsonykor engedjetek meg nekem néhány rövid gondolatot arról, hogy jótékonyság terén milyen elveket követek és milyen terveim vannak.
Nos, abba a régi vitába most nem mennék bele, hogy nyilvánosan vagy csöndben kell-e adni. Én az esetek többségében a nyilvánosság kizárásával cselekszem, erről csak a családom, szűkebb környezetem, segítőim és természetesen az segítség címzettjei tudnak.
Amit nyilvánossá teszek, azok például a kórházi gyerekkönyvtárak, hiszen ott a saját könyveim bevételéből, előadásaim díjaiból illetve a jótékony alkalmaimból is gazdálkodok, itt a saját bevételeimet szoktam további összegekkel kiegészíteni (nem mintha az előbbi nem a sajátom lenne). Azért teszem mindezt nyilvánosan, hogy előadásaim látogatói, könyveim olvasói is láthassák: ők maguk is jó célt szolgálnak akkor, amikor eljönnek egy színházba, jegyet vesznek egy előadásomra.

Másodlagos célom pedig a példamutatás, hiszen vannak nálam jóval tetetősebb emberek is, remélem, hogy példám ragadós lesz.
Eddig 6 helyre állítottam össze sokmilliós könyvtárat, például a szombathelyi, pécsi vagy miskolci kórházban a gyerekek már az ÁGIKA Könyvtár könyveit olvashatják a lábadozás idején.
Adományozásomat sosem cégen keresztül intézem. Itt nincs Bt, Kft, egyéni vállalkozó, adóleírás. Ami jótékony célra megy, az mind az enyém, családomon belül ezt elfogadták és támogatják. Senki sem igényli a luxusautót, amíg van éhező gyerekszáj (bevallom, a luxust amúgy sem igényeljük).
Jótékonyságom alapja a munkám, hiszen a “piacról” élek, sok országban. Segítségemben soha nem volt és soha nem is lesz állami pénz. Ugyanakkor nekem a segítés lelki szükséglet. Rosszul érezném magam, ha nem tehetném. Ezért gondolkozom azon, hogy hogyan tudnék még jobban és még többet segíteni a rászorulókon.

Íme legújabb ötletem:
Elborzadva néztem riportokat arról, hogy mekkora a sorállás egyes ételosztó helyeken. Tudom, hogy vannak családok, akiknél az ilyen osztások alkalmával kapott élelem az egyetlen meleg étel, amit Szenteste elfogyasztanak. Ugyanakkor konkrétan tudom azt is, hogy sokan nem állnak be a sorokba. Éhesen sem állnak be, mert szégyellik, hogy ebbe a helyzetbe kerültek.
Vidéki osztóhelyeken ez még észrevehetőbb, hiszen ott a szomszéd láthatja a szomszédot, a munkatárs a kollégát, a diák az egykori tanárt. Az éhség nagy úr. A szégyen sok esetbe még nagyobb.

Éppen ezért -próbajelleggel- anonim ételosztást fogok tető alá hozni, a Túl minden határon csapata pedig -terveim és elképzeléseim alapján- már el is kezdte az akcióterv kidolgozását. Arról van szó, hogy a megfőzött meleg ételt a csapatommal fogjuk házhoz szállítani. Gondolkozunk az igények felvételén, annak teljes diszkrécióján. Egy a lényeg: ne kelljen majd a téli hidegben sorokban állni annak, aki meleg ételhez szeretne jutni.

Így azok is meleg ennivalóhoz juthatnak majd, akik eddig attól tartottak, hogy fürkésző, fájdalmas, lesajnáló és olykor igen, megalázó tekintetek keresztüzében kell ennivalóra várniuk.
További részleteket most még nem írok, de előre jelzem: ez az akcióm nyilvános lesz, nyomon tudjátok majd követni alakulását (megírom majd, mennyi ételt viszünk majd házhoz, ám a segítségre szorulók személyazonossága természetesen rejtve marad).
Mert a segítség mellett van valami, ami számomra kiemelten FONTOS: ez pedig az emberi méltóság!