Vujity Tvrtko szerint a kamucelebek kiszorították az igazi sztárokat, manapság lassan már mindenki sztár.

Hirdetés

Fotó: nlc.hu

Vujity Tvrtko újságíró-riporter közösségi médián keresztül fejtette ki véleményét a mai sztárság fogalmának kiüresedéséről. Szerinte a médiában egyre inkább teret nyernek azok, akik valódi értékeket nem képviselnek, ezzel háttérbe szorítva az igazán jelentős személyiségeket.

Tvrtko a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében a következőket írta: “Ha beütöm a keresőbe a sztár szót, kis túlzással már csak a sarki fűszeresről nem találok bejegyzést. Keresés közben kiderül, hogy sztárnak hívják azt, aki beköltözik egy házba többek között zuhanyozni, szeretkezni és böfögni; sztár az az énekesnő is, akinek csak a botrányairól hallok, ám nem találtam még olyan élő embert, aki akár egyetlen dalára is emlékezne; sztár az ismert ember elhagyott párja, de már az új szeretője is az! És ez a trend ráadásul öröklődik is: most már egyes celebjeink gyermekei is sztárok”.

Hirdetés

Tvrtko aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ha a közönségesség így veszi át a hatalmat, akkor hogyan különböztessük meg azokat, akik valóban jelentős teljesítményt nyújtanak a társadalom számára. “Hát azokat az énekeseket, akik stadionokat töltenek meg, tömegeket szórakoztatnak? Az Aranycsapat tagjai kik voltak? Az egyik kategória és a másikkal összeegyeztethetetlen, ez az egy biztos. Nem lehet az egyik is meg a másik is sztár. Vagy az egyik, vagy a másik… de egyszerre kizárt.”

Tvrtko szerint a média és a közönség felelőssége, hogy visszaadják a szavak becsületét és tiszteljék az igazi példaképeket. “Adjuk vissza a szavak becsületét! Igenis, legyenek példaképeink! Olyan sztárok, olyan hősök, akikre bátran rámutathatunk, s mutathatjuk gyermekeinknek: látjátok, srácok, szeretnénk, ha egyszer olyanok lennétek, mint ez a bácsi vagy ez a néni!” – hangoztatta Tvrtko.

Hirdetés

A riporter felhívta a figyelmet arra, hogy az igazi sztárok és hősök ma már ritkán kapnak helyet a nyilvánosság előterében, helyüket a kamucelebek foglalják el. “Rang volt belekerülni egy lapba, magazinba, műsorba. Azokban is voltak pár soros, pár perces aprócska színesek ilyen-olyan emberekről és csip-csup történeteikről, mára azonban már a kamucelebek azok, akik teret nyertek, vagy ha úgy jobban tetszik: nekünk, újságíróknak is betudhatóan teret raboltak. Ezzel pedig kiszorították az igazi sztárokat, hősöket, példaképeket.”

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés