WHO: “ne kockáztassunk az ünnepi összejövetelekkel”
Hirdetés

A múlt héten szeptember óta először csökkent az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma a világban – jelentette be Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki ezzel együtt további elővigyázatosságra intett.
Hirdetés
“Nincs helye elbizakodottságnak, különösen így, hogy sok kultúrában és országban közeledik az ünnepi időszak” – figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki arra kérte az embereket, hogy az ünnepek alatt is kerüljék a nagyobb összejöveteleket. Hangsúlyozta, a családi és baráti összejövetelek nem érik meg, hogy az emberek másokat vagy magukat veszélyeztessék. “Mindannyiunknak át kell gondolnia, kinek az életét tesszük kockára a döntéseinkkel.”
Hirdetés
A WHO szerint az új, csökkenő trend elsősorban az Európában regisztrált alacsonyabb fertőzésszámnak tudható be, amelyet az itt bevezetett karanténintézkedések és egyéb korlátozások nyomán sikerült lejjebb szorítani. A síturizmus felfüggesztésének kérdésében, amellyel kapcsolatban az európai országok közt nincs egyetértés, a főigazgató leszögezte: az embereknek el kell kerülniük a zsúfolt helyeket. “Először mindenki kérdezze meg magától: valóban szükséges-e elutaznia?”
Hirdetés
Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója mindazonáltal úgy foglalt állást, az új koronavírus kevésbé terjed szabad téren, és kevés az esélye annak, hogy valaki a lesiklópályán fertőződik meg. Hozzátette, a járvány terjedésére nézve elsősorban más, a síturizmushoz kapcsolódó tevékenységek lehetnek veszélyesek, külön példaként felhozva a repülőket, turistabuszokat, valamint a sílifteket.
Forrás: MTI / HáziPatika.com
Hirdetés