Zalatnay Cini már a tartalékait éli fel, lánya segíti ezekben a napokban

Hirdetés

A tavalyi fellépések után kapott pénzből tett félre az énekesnő, aki most hálás az akkori megérzéséért. Nehezen dolgozza fel, hogy a vírus elvette tőle a színpadot, de öröm az ürömben, hogy közben visszakapta lányát.

Hirdetés

„Tavaly több mint száz fellépésem volt, és valami isteni sugallattól vezérelve ebből tartalékoltam. Mintha a gondviselő ösztökélt volna: „tegyél félre!” Pedig idénre is volt sok meghívásom. A raktárkoncert is nagyon jól jött, persze nemcsak nekem. Tizenhárom zenészemmel örültünk neki. Havi 40 ezer forintos támogatást kapok a Music Hungary Szövetségtől, ami a 63 ezer forintos nyugdíjammal is maximum a túléléshez lenne elég” – mondta a Blikknek Zalatnay, aki nehezen fogadta el, hogy nyugdíjjogosultság szempontjából 23 évet veszített.

Hirdetés

„Korengedménnyel kaptam működési engedélyt 1966-ban, és az állampárti korszakban koncerteket szervező Országos Rendező Iroda folyamatosan vonta tőlem a járulékokat, mégis csak 1989-től van elszámolásom. Az ügyvédem a levéltárban talált rólam iratokat, de hitelt érdemlően nem lehet igazolni, hogy alkalmazásban voltam. Így jártam” – sóhajtott az énekesnő.

„Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy vírus elvette a színpadot tőlem, de azt már igen, hogy a lányomat visszakaptam. Lelkileg nagyon nehéz volna, ha Niki nem lenne mellettem. Körbeértünk, hiszen azért fogadtam örökbe, hogy a bizonytalan jövőtől megóvjam, és most ő tesz valami hasonlót énvelem” – válaszolta Cini, akinek lánya, Nikolett hároméves angliai tartózkodás után tavaly decemberben költözött vissza tárnoki házukba.

Hirdetés

Mint mondja, most lánya a családfenntartó. „Niki nélkül ez most nem menne. Megható volt, amikor azt mondta: ++anya, eddig te tartottál el engem, most rajtam a sor++. Egy privát egészségházat vezet Érden. Ájurvéda- és masszőrtanfolyamot végzett, és már a különféle gyógyászati gépek kezelésébe is belejött. Azt hallom, a vendégek kedvelik. Nagyon büszke vagyok rá” – mondta az énekesnő.

A jövővel kapcsolatban annyit árult el, hogy szeretné dupla albumon kiadni 34 elfelejtett rádiós felvételét. „Ezeket most rendezem és egy könyvön is dolgozom. Más lesz, mint a korábbiak. Lelkizős. Az elmúlt háromnegyed év ihlette” – tette hozzá Cini.

Forrás: atv.hu / blik..hu

Hirdetés

Hozzászólások: